Részletek
Hasonló termékek
Adatok
Részletek
Hermann Hesse fő műve, legnagyobb hatású és - A pusztai farkas mellett - legnépszerűbb írása, Az üveggyöngyjáték a szellemi lét fellegvárába, az utópikus Kasztáliába, ebbe a külvilágtól elzárt, az egyházi szerzetesrendekhez hasonlóan működő pedagógiai tartományba kalauzolja el az olvasót. Maga az üveggyöngyjáték az itt tevékenykedő, legfőbb feladatának a kultúra megőrzését, gyarapítását, illetve a tudás, a műveltség és a humanista értékek terjesztését tekintő, szigorúan hierarchikus felépítésű "nevelési hatóság" kultikus játéka, amelynek célja a tudomány és művészet, illetve a tudomány és a vallás összebékítése - elsősorban a zene, a matematika és a meditáció segítségével. Bár az egy évtizeden át íródó és végül 1942-ben befejezett műben a Németországban már korábban tiltólistára tett Hesse csak közvetett módon utal a hitleri rezsimre, regénye hazájában nem jelenhetett meg (erre majd csak a háború után kerül sor), ezért az először - 1943-ban - a svájci Fretz & Wasmuth Kiadónak köszönhetően került a könyvesboltokba. Az üveggyöngyjáték német nyelven a mai napig kétmillió példányban kelt el, és 28 nyelvre fordították le. Ez a most a Hesse-életműsorozat hatodik köteteként megjelenő regény, a világirodalom egyik kiemelkedő alkotása nagy súllyal esett latba, amikor a Svéd Akadémia 1946-ban Hermann Hessének ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat.
Hasonló termékek
Adatok
Cikkszám
b-178149