Ha/Ver - Kick-Ass 2.

-30%
Ha/Ver - Kick-Ass 2.

Ha/Ver - Kick-Ass 2.

 

„MINDEN IDŐK!” „LEGDÖGÖSEBB!” „SZUPERHŐSKÉPREGÉNYE!”

Most jön a buny… Nem, ez nem lesz jó. Másik történet.
Bunyót azonban itt is ígérhetünk, dögivel. Kis Dögivel.

Ugyanis, Ha/Ver és a világ legirgalmatlanabb (egyben legcukibb) halálosztója,
Kis Dög, azaz Mindy McCready története folytatódik!

Mindy, aki az előző történetben Ha/Verrel szövetkezve leszámolt New York egyik legrettegettebb bűnbandájával,
visszavonult a bűnüldözéstől, és teljesen „átlagos” életet él anyukájával és nevelőapjával. Márpedig a nevelőapja rendőrnyomozó,
aki pontosan ismeri Kis Dög sötét múltját, és hatalmi szóval tilt mindennemű szuperhősködést.

Mindy eddig arra használta képességeit, hogy maffiózókat, szuperbűnözőket és más hasonszőrű gazembereket takarítson el az útból.
Most azonban merőben új helyzettel szembesül: szót kellene értenie a középiskola népszerű csajaival, s könnyen lehet,
hogy ez – vérontás nélkül túlélni a sulit – élete eddigi legkeményebb kihívásának bizonyul.

A kislány üzletet köt Ha/Verrel, a még mindig zöldfülű szuperhőssel:
ő megtanítja, hogyan maradjon életben, Ha/Ver pedig cserébe felkészíti,
miként illeszkedhet be az iskolában a többi lány közé.

Miközben a bosszúra éhes Vörös Köd azon dolgozik, hogy szuperbűnözővé váljon, új maffiavezér tűnik fel a színen: a jelek szerint Mindy számára még nem érkezett el az átlagos élet ideje.

A kötet a teljes, ötrészes Hit-Girl minisorozatot tartalmazza.

Szerző:
Szerző
Formátum:
Képregény
Nyelv:
magyar
Ingyenes szállítás :
15.000-ft felett Foxpost vagy GLS automata
Borító:
Keményfedeles
Oldalszám:
128
Kiadó:
Fumax Kiadó
Méret:
Nincs adat
Brand :
kepregenymarket
Kiadás éve:
2022
Fogy.ár :
4590
Hamarosan újra kapható
4 590 Ft
Akció: 3 213 Ft
Kezdete: 2026.03.02   Vége: 2026.04.30
A vásárlás után járó pontok: 32 Ft
Készletértesítő
Kedvencekhez
Részletek
Hasonló termékek
Adatok
Részletek

„MINDEN IDŐK!” „LEGDÖGÖSEBB!” „SZUPERHŐSKÉPREGÉNYE!”

Most jön a buny… Nem, ez nem lesz jó. Másik történet.
Bunyót azonban itt is ígérhetünk, dögivel. Kis Dögivel.

Ugyanis, Ha/Ver és a világ legirgalmatlanabb (egyben legcukibb) halálosztója,
Kis Dög, azaz Mindy McCready története folytatódik!

Mindy, aki az előző történetben Ha/Verrel szövetkezve leszámolt New York egyik legrettegettebb bűnbandájával,
visszavonult a bűnüldözéstől, és teljesen „átlagos” életet él anyukájával és nevelőapjával. Márpedig a nevelőapja rendőrnyomozó,
aki pontosan ismeri Kis Dög sötét múltját, és hatalmi szóval tilt mindennemű szuperhősködést.

Mindy eddig arra használta képességeit, hogy maffiózókat, szuperbűnözőket és más hasonszőrű gazembereket takarítson el az útból.
Most azonban merőben új helyzettel szembesül: szót kellene értenie a középiskola népszerű csajaival, s könnyen lehet,
hogy ez – vérontás nélkül túlélni a sulit – élete eddigi legkeményebb kihívásának bizonyul.

A kislány üzletet köt Ha/Verrel, a még mindig zöldfülű szuperhőssel:
ő megtanítja, hogyan maradjon életben, Ha/Ver pedig cserébe felkészíti,
miként illeszkedhet be az iskolában a többi lány közé.

Miközben a bosszúra éhes Vörös Köd azon dolgozik, hogy szuperbűnözővé váljon, új maffiavezér tűnik fel a színen: a jelek szerint Mindy számára még nem érkezett el az átlagos élet ideje.

A kötet a teljes, ötrészes Hit-Girl minisorozatot tartalmazza.

Hasonló termékek
Adatok
Cikkszám
9789634700524
Tömeg
100 g/db
simplepay_hu_v2 kandh_v2 A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.