Részletek
Hasonló termékek
Adatok
Részletek
Őszinte vallomás pedagógiai felhanggal
„Az az általános vélekedés a sikeres, tehetséges vagy éppen gazdag emberekkel szemben, hogy nekik csak megszületni volt nehéz, az élet a tenyerén hordozza őket, minden az ölükbe hullik, nekik minden könnyen megy… Mert ugye amíg nem járunk a másik cipőjében, nem éljük az életét, addig nem is tudjuk, hogy neki milyen lehet, nem tudjuk, milyen nehézségekkel, vívódásokkal kell szembenéznie annak, akinek látszólag csodálatos élete van.”
Egy kis faluból származó dadogós fiú, aki bebizonyította a nagyvilágnak, hogy igenis értékes és sikeres tud lenni egy tanár. Jocó bácsi – ahogy mindannyian ismerjük – nem kevés megpróbáltatáson ment át eddigi életében. Átélte, megharcolta a nehézségeket, és tanulságaikat beépítette pedagógiai módszereibe is, legyen szó veszteségekről, így vagy úgy megdolgozott traumákról, közösségi életről, szerelemről, beilleszkedési nehézségekről, függőségről, de akár az önismeret és önértékelés területéről – azaz mindenről, ami alakíthat bennünket. Vidékről városba, onnan a rivaldafénybe – hosszú és küzdelmes út vitt a mai influenszerségig. De Jocó már kiskorában is elsősorban tanár akart lenni, és ezt meg is valósította. Új könyvében a saját történetein, kudarcain és sikerein keresztül tanít, ahogyan ő tud, nyíltan, őszintén, kendőzetlenül.

Cikkszám
b-210579
Tömeg
200 g/db